FEDÁK SÁRI

Miért mások ássák elő a mi múltunkat?

A blogról néhány idevágó dolgot szeretnék leírni.
Még sohasem "blogoztam"-bár jobb szeretném,ha ennek lenne egy becsületes magyar neve.
A kezdő lökést az adta,hogy egy francia képeslapos nyitott egy blogot és megdöbbentő módon az első témája a magyar képeslapok voltak.
Becsületes kereskedő módjára,erről küldött is egy értesítést-természetesen franciául,mivel számukra szinte derogál más nyelvek használata,amit nagy nehezen meg is fejtettem.Feliratkoztam szépen az olvasótáborba és akkor kezdett érdekessé válni az ügy.Jöttek a kérdések.Mivel az első témája a magyar újévi lapok voltak(bár már márciust írtunk),kissé meg volt zavarodva.Miért?
Nem tudta hova tenni az újévi lapokon a katicabogarat,a patkót,a bolondgombát és a többieket.A válasz a sajátos magyar mítoszokban,jelképekben,szokásokban,..,egy kifejezéssel élve:kis régiónk közös éntudatában keresendő.Én csodálkozva,de örömmel válaszoltam és megtorpantam:miért magyarázok egy franciának,mikor itthon is vannak,akik még soha nem töprengtek el a képeslapokon megjelenő szimbólumokon,sőt úgy gondolják,hogy a képeslap,mint olyan,mindig is létezett a mi kis világunkban.
Ez volt hát a kiindulási pont.A következő a hazánkban észlelhető ,1900 körüli üdvözlőlapok ill.művészlapok iránti érdektelenség.Itt megjegyezném,hogy más nemzetek bizony "borsos" árat fizetnek egy-egy ilyen dombornyomott,grafikus,virágokkal teletűzdelt romantikus lapért,de ugyanez áll a magyar művészlapokra is.Kevesen tudják pld.,hogy Csontváry első rajzai,természetábrázolásai bizony jelöletlen képeslapokon jelentek meg.Miért ez a közöny?Honnan tudhatjuk,hogy nem egy Csontváry vándorol át a kezünk között?Kialakulóban van ugyan egy gyűjtői kör,de ez kifejezetten tematikus és nem kívánja globálisan összegyűjteni az érdeklődési körébe tartozó lapokat vagy az ezzel kapcsolatos egyéb információkat.Pedig,nem oly nagy ez az ország:ha az ember kezén aránylag nagy mennyiségű levelező-,ill.képeslap fut át,akkor bizony önkéntelenül ,azt konkrétan nem keresve is rátalál az információhalmazban a kapcsolatokra.A képes levelezőlap ma lassan már egy kihalt szokás,lassan felváltja a virtuális világ.Sajnálom,hogy így van.Megint itt egy miért?
A válaszom:
a lapot meg kellett venni,ehhez emberek közé kellett menni,az emberek között ,bármennyire is morcos kedvünk volt aznap,kulturáltan kellett viselkedni.Ki kellett mondani a szót,hogy:"Kérem".A lapot meg kellett írni és el kellett vinni a postára(vagy a cselédet utasítani,hogy vigye el).Tehát ez mind emberközeli tevékenység.
Folyt.köv.
FOLYTATÁS:
Ma az emberek nem közelednek egymáshoz. Nincsenek háborúk, amikor a legszegényebb asszony is elment a hivatalba, hogy megvegyen egy szaténrózsás lapot és elküldje a frontra szeretteinek. Bizony nem volt olcsó mulatság. A régi lapok szinte olyanok, mint egy-egy művészi alkotás. Selyemből kivágott rózsaszirmok, az angyalkák szaténruhácskái, a kézzel színezett lapok, a saját kezűleg festett tájak, virágos lapok, melyekből épp az az illat szállt tova, melyet az adott virághoz az érzékeink társítanak. Igen, léteztek a virágillatú lapok, mint ahogy a valódi hajból készült hölgyportrék is. Mindez úgy hangzik, mint valami meg sem történt, üveghegyen is túli mese, melyet a ma embere átváltott a mobiltelefonon vagy épp az interneten küldözhető mókás, ámde teljesen személytelen képes üzenetekre. Az az asszony valaha komoly gondot fordított a képeslap kiválasztására. Számtalan példát lehetne felsorolni a gyűjteményemből, de szívemnek mégis az a legkedvesebb, mikor az írni alig tudó falusi asszony, talán épp a cselédszoba pislákoló fényénél elővette a drága, virágos, szíves vagy épp csillámos képeslapot, ami lehet, hogy egy havi járandasósága volt és megcímezte a frontra. Pár sor fért csak ki anno ezekre a lapokra és az akkori illem és az emberi tartás szerint nem arról írt, hogy "szeretlek, imádlak, hiányzol", hanem a mindennapokról. Arról, hogy:".. idehaza drága férjuram minden rendben van, Pistike már iskolába jár." Az a szép lap elmondta helyette az érzéseit. Az az asszony a lelkét adta.Mi mit adunk egymásnak?Nem ülünk le és nem hímezünk, és nem festünk selyemre, hogy azt majd egy egyszerű kartonlapra valahogy ráapplikáljuk. Nem kérünk maradékfonalat és nem kérünk a maradék selyemanyagból se, ami a nagyságosné ruhájából kimaradt. Nem tudjuk azt sem, hogy mi a különbség két képeslap között. Nem érdekel minket, ki csinálhatta, ki volt a kiadó, ki volt a fotós, ki és milyen módon nyomtatta a lapot. Ami végképp nem érdekel minket... és ez sajnos a MA képeslapgyűjtőire is nagy százalékban érvényes: a hátoldal. Kinek címezték, ki írta alá, ki rejlik a verses rejtvények mögött?Sok lappal talákoztam. Volt köztük olyan, amit magyar írónőnek írtak magyar írók-senkit nem érdekelt. Volt köztük, amit aláírt Landler Jenő-senkit nem érdekelt. Volt köztük, amit a Horthy családnak írtak-ez 200,-Ft-ot ért a mai világban. Volt köztük,amit Csortos Gyula írt kedélyesen egy kávéházból,több erdélyi prominens személlyel együtt,mert ugye Osváth Jenő és testvérei csak jelentenek még számunkra valamit? Volt köztük olyan,amit olyan személy írt,aki elsőként idehozta nekünk a Mozit és elsőként nála debütáltak azok a hölgyek,akik aztán a párizsi Moulin Rouge sztárjaiként híresültek el.Az a lap pedig,amit Czája János hatszoros profi birkózó világbajnokunk írt Törökországból,telve keserűséggel itthonra,mert Ő mindenhol magyar volt-nos ez a lap komoly 250,-Ft értéket képviselt.
Czája János az említett lapot egy magyar közéleti újságnak küldte,sorait egy tompahegyű ceruzával vetette papírra. Visszaidézem lapjának hangulatát:
mérhetetlen keserűséget érzett a külhonban ,Magyar nemzeti színeket képviselő sportolók,művészek iránti itthoni érdektelenség miatt:"pedig mi,itt kint mindnyájan azért küzdünk,hogy a magyarságot az egekbe emeljük..."
Nos,ez az elkeseredéssel írt lap a mai Magyarországon,senkit nem érdekelt.Hol vannak ilyenkor a kortörténeti kutatók?Hol vannak ilyenkor azok a sportolók,akik Czája János nevével fémjelzett sportklubokban tömörülnek?
Természetesen nem várható el,hogy egy átlagember érdeklődést mutasson az utolsóként felemlegetett tompa ceruzával írt lap iránt,de azért ez a példa nagyon is jól szemlélteti azt a közönyt,ami az egész társadalomra jellemző.
Ezzel a kis kitérővel együtt kanyarodjunk hát vissza a képeslapokhoz és azok gyűjtőihez.A Czája-féle példa sajnos általánosan jellemzi a gyűjtők gondolkodásmódját:helytörténetet gyűjtök,de már nem kell az eredeti fotó vagy Sissi ill.Ferencz József teszi ki a gyűjteményemet,de nem veszem meg azt,ami esetlegesen ronthatna azon az idilli képen,amit erről a korszakról és a benne szereplőkről-akkor és az elmúlt időkben még erősebben-,mi kialakítottunk.Sportolókat ábrázoló lapokat keresek,de az már nem érdekel,hogy ők egy külföldi bajnokságról mit is írtak haza.

Vera:
And we did all this hard work during the sugar - what they called the campaign of the factory.
Title: PHOTOGRAPHS
Vera:
But after that one had time to travel. And my mother was very pleased to have the fraulein and the two children there.
This was in Italy. Can you think of a lovelier spot? The mountains, the sea, the old buildings. I’ve got photographs of all this. I ought to take my photographs out to remind my poor head.
Vesuvius. It’s very, very few people who see this, or take the picture. Now we go somewhere else.
And there was this photographer who was interested in these. Kleinberger was his name. Now I remember. And he said, ‘You have marvellous pictures. Let me enlarge them.’ He didn’t just enlarge them. He retouched them I think. But this I think is a very successful picture. He was so delighted with my photography.
If ever you get a chance to go to Spain and don’t grudge time these places which the Arabs have built are just magnificent.

Title: EDDI
Vera:
‘Eddi.’
Ah ha, gosh what a good film it is. You see I wear no hat. There you can see what straight hair I had. And that's my mother and the pram with Eddi in it. You can see, 'Zuhause in Ripiceni.’ Well of all things!
I felt that the best thing for me is to go back to Sárvár and have the baby there. The doctor said, 'Since my university days I haven't assisted at a child's birth, but I don't know what to do with the baby.’ So the midwife arrived and she quickly bathed the baby and she stayed for a fortnight in the house. Would you believe it, a fortnight?
'Fünf Monate alt.’ Five months old.
Music cue: I Lift Up My Finger and I Say, ‘Tweet Tweet’
Vera:
Oh look at him. He’d just had his vaccination.
And that is in the playpen. The wood tastes very good. And that’s when he started to crawl all over the place. There we go. Oh look at that. Now he is walking.
‘Beim Balaton.’ That’s the old granny. And that’s Lily there I think. And that’s Bob. He didn’t like to be splashed.
‘Eddi macht tuff tuff.’ ‘Tuff tuff’ is on the car.
He was a lively one. Isn’t he a lovely child? Aren’t you lovely? Yes.
There is Bob. I thought the world of him.
I had no nanny. I had a good cook and a good housemaid, so that was enough.

Title: TRAVELS
Music cue: Tain’t What You Do
Vera:
Naples, Paris, Milan, Köln, Vienna, Nice, Venice, Amsterdam.
I knew next to nothing about Britain except when they invited my father to see the first sugar factory that was built in Britain in Bury St. Edmonds. And I had just finished my secondary school and my father said, ‘If you have good results from the school you can come with me to England.’
A colleague of my father's, who worked in Budapest, he said, ‘My daughter has just spent a year in London and she is still there through the summer.’ And this girl - Annie Bergel was her name - showed me London and I don't know what other places, lots and lots of other places. And you know I think that girl returned to her family in Hungary and they all died. They took them to the concentration camps. Ja.
There was a great exhibition just outside Paris. France had lots of colonies. ‘Colonial exhibition.’ That's what it was called and we thought that would be very, very interesting to see.
There you are. All the people on the bicycle. ‘In Fischerdorf Vollendamm.’ Oh look at that. I wonder whether that still exists.

Title: ELEMENTAL FILMS PRESENTS

VERA EISNER élete

(kisfilmek zenéje a Magyar Jazzkutatási Társaság lemezéről)

Title: RIPICENI
Music cue: Solitude
Vera:
So when did I get married? Nineteen twenty-nine, I think. At nineteen.
Bob said, ‘What would you think of Egypt?' I said, 'Egypt? I'd love it.' And I did!
On the way back we took a ship that went to the Black Sea port in Romania. Bob was asked would he mind taking over the running of the factory in Ripiceni. If you know where that is. We would have gone straight to Ripiceni but there was such a snowstorm that the train, everything was stopped. So we stayed in Bucharest for a few days. And the owner of the sugar factory in Ripiceni was living in great luxury with his wife and the wife said, 'You have plenty of time to get to Ripiceni, you will soon know it - enjoy it while you're not there.’
Nowhere was there such a poverty stricken village as Ripiceni was. Very remote. It's at the end of the world it seemed.

Title: BOB
Vera:
He was never called Josef. Never.
Music cue: My Heart Belongs to Daddy
Vera:
When we met I was either nine or ten and by sixteen I was properly in love with him. But he didn't know. I didn't let it out. He was very, very taken with my mother who was a very, very delightful person. But there was not much going there..